Pályázatok
ATGA_A Tudatos Gondozásért Alapítvány arculatra vágyik :)
Koncepciók (59)
Oldalak
Feladat leírása
Alapítványunk egy hazánkban hiánypótló tevékenységet szeretne megvalósítani. A segítségre szoruló idösek és a testi/szellemi fogyatékkal élők és családjaik mindennapjait hivatott támogatni.
Feladat leírása
Két jóérzésű, fiatal, lendületes csaj létrehozott egy alapítványt azért, hogy segítsen Magyarországon támogatni minden olyan jóérzésű embert/céget/intézményt, akik hasonlóan hozzájuk, szívesen látnák, hogy minden, ami gondozás (nem csak szakápolás) fejlődik és egyre emberközelibbé válik. Szerintünk mind az idősgondozás, mind pedig az egyéb szellemi/testi fogyatékkal élők hétköznapi életének segítése gyerekcipőben jár hazánkban. Szeretnénk mind anyagilag (adományok gyűjtésével), mind pedig szociális munkával támogatni ezen szakmák fejlődését mindenek előtt hazánkban, de később akár máshol is.
Feladat leírása
Egy ütős "brand"-re van szükségünk, ami már első pillantásra megfogja a potenciális támogató közeget. Logóra mindenek előtt. Nem feltétlenül kell, hogy az alaípítvány neve benne legyen teljesen, lehet rövidítés is vagy bármi, amit jónak láttok. A cél, amire használjuk amúgy kb magáért beszél, de ti ehhez rengeteget tudtok hozzátenni egy frappáns ötlettel :) Előre is köszönjük!!!
Feladat leírása
Figyelemfelkeltés, de nem tolakodóan. Körülbelül így írnánk le szavakkal, mit mondana a logó - Itt van ez az alapítvány, ami pontosan olyan embereket támogat, mint te vagy, akiknek vannak vagy lesznek idős és/vagy segítségre szoruló rokonai, akik megérdemlik, hogy ha akarnak, akkor méltóságteljes és önálló életet éljenek ilyen kiszolgáltatott helyzetben is. Ezt megéri támogatni ;-)
Feladat leírása
Bárki, aki ehhez a célhoz szívesen csatlakozik anyagi támogatással, önkéntes munkával.
Feladat leírása
Tudjuk, miről beszélünk ;-) Egyikünk szakmájaként űzi a gondozást, másikunk pedig már a háta mögött hagyta a kapitalista profit orientált világot, hogy egy emberibb, fenntarthatóbb, őszintébb világ alkotásához járuljon hozzá. A "munkánk" a szenvedélyünk. Nem adjuk fel, nem hátrálunk meg és hiszünk abban, hogy bármi lehetséges.
Feladat leírása
Szeretet alapú, emberi, érett, természetes, fenntarthatóságra és bizalomra törekszik.
Feladat leírása
Facebook, Instagram, Linkedin, Twitter.
Arculati elemek, amikre szükségünk van: Social media kompatibilis logó és annak 3 felhasználási módja: névjegykártya, levélpapír fejléc, Facebook profil borítókép.
Szívesen használjuk állandó jelleggel, csere biztosan nem várható hosszű évekig :)
Feladat leírása
Friss, örömteli, félelemnélküli, együttérző, szeretetteljes, nyitott, mindenkié stílus.
Fórum

Nagyon kifejező a nyertes munka! Gratulálok!
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Csak kissé unalmas már ez a szimbólum...
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Ebben igazad van. Ezt a szív-emberek kombó sok helyen megtalálható, de így, elfektetve...csak 45 fok és...tadaam.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Hogy, hogy új nyertes lett kiválasztva? :O
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Kedves Kreatívok!
Privátban jeleztek nekünk a korábbi győztes munkával kapcsolatban egy plágium gyanút, és szankció lett a döntés, a megbízó pedig másik győztest választott.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Nem én voltam. Nekem tényleg tetszett. Nem is gondoltam, hogy ez az ötlet nem eredeti.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Én se voltam :D
Bár ettől az újtól se ájultam el... ezek a gyerekrajzok, komolyan...
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Hozzászólás