Ahogy a brief-ben is írtam, szeretnénk a "runner-up" pályázókat is honorálni, illetve megbízni őket céges grafikai munkákkal kapcsolatban a jövőben.
Pályázatok
<<<<<<< Segíts lecserélni a logónkat!
Koncepciók (79)
Oldalak
Feladat leírása
Jelenleg az építőipar nehéz helyzetben van, de az ipari nagyberuházások üteme nem csökkent jelentősen. Cégünk építőipari kivitelezőként, nemcsak felszínen tudott maradni, hanem folyamatosan bővítjük a megrendelői körünket.
Feladat leírása
Az induló profilunk általános mélyépítés (földmunka, épületalapozás, térkövezés, útépítés, közműépítés) volt, ipari méretekben. A legtöbb esetben csarnoképítéseknél dolgoztunk, eleinte alvállalkozóként, mostanra pedig fővállalkozóként (generálkivitelezőként) is vállaljuk ezen munkákat. Emellett megmaradt a mélyépítési specialista vonal is. Mi elkülönbözünk a „gumicsizmás” mezei földmunkás-mélyépítő cégektől, ugyanis nekünk saját mérnökeink, és olyan korszerű, precíziós gépeink vannak, amik ritkák a jelenlegi magyar piacon. Ezáltal a speciális, nehéz körülmények közötti mélyépítő munkákat is vállalni tudjuk.
Feladat leírása
Cégünk idén lecseréli az eddigi logóját, és ezzel párhuzamosan arculati megújítást is végez. Az új megjelenéssel egységesíteni akarjuk a cég fizikai és digitális megjelenését. A megjelenést feltűnőnek, vagánynak szeretnénk, hogy a gépeinkről már távolról megtudják mondani hogy hozzánk tartoznak. Feladat tehát, hogy a megalkotót logóhoz készüljön egy hozzá illő mintázat is (inkább a geometrikusokban gondolkodjunk), amelyet a csatolt fájlban ("alap_amelyre_a_verziok_keszuljenek") látható munkagépre kell illeszteni a logóval együtt.
Feladat leírása
Az új logónak, arculatnak, a bemutatóban leírt szellemiséget kell tükröznie. Egy minimalista, elegáns logót képzelünk el, amiben mutatkozik a profizmus, dinamika (amennyire lehet).
Feladat leírása
Célközönségünk elsősorban a nagy beruházók, akiknek csarnokokra van szüksége (logisztikai, gyártó, raktár, iroda), szervezeteiken belül pedig a céges beszerzőket, döntéshozókat szeretnénk elérni.
Feladat leírása
A különleges gépeink speciális feladatok ellátására tesznek minket alkalmassá, a mérnöki gárdánk, és precíz munkaszervezésünk pedig lecsökkentik a csúszások, és felmerülő plusz költségek esélyét. Kiterjedt gépparkunk és belső emberes kapacitásunk lehetővé teszi hogy minimális alvállalkozói jelenléttel végezzünk munkát.
Feladat leírása
Nagy beruházásokban vettünk eddig részt (pl. kecskeméti Mercedes-gyár, Hankook, Rheinmetal, Budapest Airport ...), céges partnereinkkel eddig kölcsönös megelégedettséggel dolgoztunk. Akik ismernek minket, azok ismerik a munkametodikánkat, akik pedig még nem, azoknak egy ütős, professzionális, innovatív szakcég imidzsét szeretnénk átadni.
Feladat leírása
Az új logó fel fog kerülni a teljes gépparkunkra (több mint 40 munkagép), munkaruhákra, eszközökre, céges autóinkra, online felületeinkre, céges dokumentumainkra, az összes nyomtatott és digitális PR anyagunkra.
Feladat leírása
Elsődlegesen egy elegáns, minimalista, letisztult designban gondolkozunk, ami jól illeszkedik egy szintén minimalista, geometrikus mintázatba, vagy sraffozásba ami a munkagépeken fog megjelenni. A csatolt fájlok között van példa is. A munkagépeknek egyébként csak bizonyos részeit fogjuk lefóliázni (pl. hátsó sárvédő, egy-egy oldal panel stb.), mivel a teljes gépet nem lehet bevinni fóliázó műhelybe. A gépeink, céges autóink színei: narancssárga, fehér, citromsárga. Egy olyan designt kell találni a logóhoz és a mintázathoz, ami jól mutat ezeken a felületeken. (épp ezért a példaként hozott verzió nem egészen szerencsés, ugyanis a fehér háttér nem mutat jól a narancssárgán, ennél a gépnél saját színe kell hogy legyen a mintázat háttere például meglátásom szerint)
Nem szeretnénk nagyon lehatárolni az alkotói szándékot. Az új logó lehet betűjátékos, lehet piktogrammos, lehet benne szimbólum, nyitottak vagyunk akár a mottó elhagyására is.
Feladat leírása
Van egy kizáró dolog, ami nem kerülhet bele a logóba, mégpedig a földmunkagépek beleintegrálása a logó grafikájába.
Feladat leírása
24 ÓRÁN BELÜLI VISSZAJELZÉST ADUNK AZ ADOTT VERZIÓ(K)RA!
Ebből kifolyólag, kérnénk hogy ne a határidő lejárta előtt kicsivel kapjuk meg az első koncepciót, mert akkor már nem nagyon van lehetőség a módosításra. Folyamatosan biztosítjuk a konzultáció lehetőségét, hogy segítsük a pályázókat!
Szándékaink szerint az arculati megújítás további részéhez, illetve a későbbi PR anyagok design munkáiba is bevonnánk a legütősebb pályamunkák szerzőit. Így tehát az első helyezett után következők sem szomorkodhatnak :)
A pályamunkákat eleinte elég képformátumban elküldeni (.jpg, .png), később persze lesz vektoros verzióra is szükség.
Fórum

Tisztelt Kiíró,
A logo/arculat színeivel kapcsolatban van bármilyen elképzelésük, támpontjuk? A mostani kék színvilágot megtartanák vagy inkább frissítenék/újítanák?
köszönettel,
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Tisztelt DOZER-ÉP!
Azt szabad tudni, hogy a feltöltött élőképen mi fogta meg a tulajdonost egész pontosan?
Tisztelettel,
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Tisztelt Kiíró,
Nagyon köszönöm, azért is kérdeztem ezt, mert a láthatóság/felismerhetőség jegyében is gondolkodom a tökéletes színben. Sőt, az említett munkagépes látványterven is gondolkodtam színek tekintetében, hogy pl. ehhez a narancsos (munkagép)színhez egy komplementer szín tökéletes lehetne. Azt még meg lehet kérdezni, hogy csak ilyen narancs Doosan munkagépből áll a munkagépállományuk?
köszönettel és üdv.,
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Tisztelt Kiíró!
Érdeklődni szeretnék, hogy a cég nevében az "ÉP" mennyire kell, hogy hangsúlyos legyen? Amikor a cégről beszélnek, akkor hogyan hívják egymást közt a céget: Dózer, vagy Dózer-Ép?
Köszönettel
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Tisztelt Megbízó!
A betűtípust is le lehet vagy le kell cserélni? Üdvözlettel,
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Szuper, köszönjük! :)
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Kedves Kreatívok!
A pályázat határideje 4 nappal kitolódott.
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Én még nem kaptam visszajelzést...
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges

Tisztelt Megbízó!
Egy kicsit zavarban vagyok a stílussal kapcsolatosan. A kiírás elején azt írta "A megjelenést feltűnőnek, vagánynak szeretnénk...", majd később azt kéri, hogy minimalista, elegáns stílus legyen. Ez a kettő egymás ellentéte. Melyikhez tartsuk magunkat inkább?
Előre is köszönöm!
- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
Hozzászólás