Blog
„Milyen jó a szabadúszóknak és a vállalkozóknak! Teljesen maguknak oszthatják be az idejüket!” Hallani ezt úton-útfélen. Erre a válasza a fentebb említetteknek általában a következő: „Igen, mind a 24 óránkat.”
Ha a pohár félig tele van, akkor a szabadúszók valóban megválogathatják, hogy kinek dolgoznak, milyen feladatokat vállalnak el, és mikor végzik el azokat. A realitás azonban az, hogy sok melót bevállalnak mindössze a fizetésért, rengeteget dolgoznak, nehezen osztják be az egyes projektekre fordított időt, és még a nyakukba zúdul néhány, alkalmazottként ismeretlen feladat is: számlázás, adminisztráció, ügyfélkezelés. Milyen tipikus nehézségeket szokott ez szülni? És legfőképp: Mi lehet a megoldás?
Egyszerre több megbízóval kell foglalkozni
Mivel nem mondja meg semmilyen felettes, hogy mi a napi teendők listája, vagy egyenesen azt, hogy melyik a következő elvégzendő feladat, ezért a szabadúszónak magának kell kitalálnia milyen módszerekkel, milyen módszereket alkalmazva vezeti, hogy az egyes ügyfeleivel épp hányadán áll. „Mit beszéltünk meg legutóbb? Kit kell majd X nap múlva felhívni?” Általában ezeket több alkalmazás segítségével oldják meg az emberek, és így lesz egy nagy katyvasz az email, a teendők listája és valamilyen projektmenedzsment szoftver együttes kezelése már akár egy ügyfél esetén is, nemhogy többnél. Feltételezve, hogy a jó öreg Excel táblázatokon már mindenki túllépett.
Több projekt részfeladatait ellátni
Több megbízó több projektet is jelent, amelyek mindegyike kisebb-nagyobb részfeladatokból áll. Szabadúszóként talán az a legnehezebb megoldani, hogy miként menedzseljék ezeket úgy, hogy az összes, egymástól független határidőt tartani lehessen. Mindezt külön megbolondítja az is, ha az egyes projekteken egy csapat tagjaként vannak jelen, és a munkájuktól függ mások haladása is. „Érdemes ráhangolódnom egy nagyobb feladatra, mert különben nem haladok? Netán szükséges egy részemről kevesebb időbefektetést igénylő feladatot elvégeznem, hogy a többiek haladni tudjanak? Milyen sorrendben osszam be a sürgős és vis major ügyeket, hogy azért az egyelőre távol lévő határidős feladatok se szoruljanak teljesen háttérbe, hogy aztán kapkodni kelljen velük?” A klasszikus tanácstalanságok. Nem egyszerű, főleg ha ezt nem egy konkrét rendszerben látja az ember.
Megérte-e egy projekt?
Általában a ledolgozott és a leszámlázott órák halmaza nem éppen ideálisan fedi egymást. Az emailezgetés, a végtelenbe nyúló telefonos és Skype megbeszélések viszonylag ritkán vannak kifizetve, így ha egy szabadúszó csak a benyomására hagyatkozik egy ügyfélre fordított időt illetően, akkor sokszor csalatkozhat. Bár ez sokszor nem fog konkrétumok kíséretében kiderülni. A helyzetet csak tovább nehezíti, hogy az egy összegben történő kifizetéskor azért szép summának tűnik a bankszámlán lévő pénz, a tények viszont attól még mást mutathatnának, ha láthatóak lennének. Hosszú távon hasznos nettó órabért számolni, hogy világos legyen, melyik ügyféllel érdemes a továbbiakban együtt dolgozni, és melyikkel nem. De ugyan kinek van erre is ideje, és jó módszere?
Mi a megoldás?
A szabadúszók élete tehát korántsem egyszerű. Legalábbis így volt ez eddig, de az ilyesmit általában mások is észreveszik, és jó esetben megoldást keresnek a problémára. Így tett ezzel egy fiatal magyar cég is.
Már korábban beszámoltunk nektek a Facebook oldalunkon néhány magyar srác üdvözítő projektjéről, a PowerLancerről. A fent taglalt, általunk is érzékelt problémákra mind megoldást nyújt a program. Nagyon felhasználóbarát módon oldották meg a kapcsolat-, projekt és feladatkezelés – egyébként sokszor szerteágazó – összehangolását, amelyet különben több platformon végez mindenki. Emellett az időmérő- és elemző rendszerük révén nagyon szemléletesen látszik, hogy milyen hatékonysággal dolgoztunk, és hogy az mennyire érte meg.
Egy klasszikus startupról beszélünk, és miután meghívtak minket a bázisukra, majd megismerkedtünk mind velük, mind a szoftverrel, azonnal tudtuk, hogy ezt nektek is el akarjuk valamilyen formában hozni. Mert jó a cucc. Mert magyarok a srácok. Mert hasznos lehet nektek. Összedugtuk hát a fejünket, aminek az lett az eredménye, hogy minden aktív KreaNodon jelenlévő kreatív 70%-os kedvezménnyel használhatja a PowerLancert 6 hónapig. Az első 30 nap ingyenes mindenkinek, de Ti mindössze 9 dollár ellenében használhatjátok a próbaidőszak lejárta után is a programot.
Lehet, hogy már használtál erre más alkalmazásokat, lehet, hogy többet is, és a szokásokat sokszor nehéz levetkőzni, de higgyétek el: Tényleg érdemes ráfordítani azt a 10-15 percet, amíg megtanuljátok a PowerLancer használatát, mert utána kamatostul megtérül. Annyit kérünk csak cserébe, hogy bombázzátok észrevételekkel folyamatosan a készítőket, mert nagy vadra lőnek. A nemzetközi piac a cél, és örülünk, hogy ehhez a közösségünk révén mi is hozzájárulhatunk.
Ezen a linken induljatok el, mert csak így tudjátok érvényesíteni az akciót: http://www.powerlancer.com/partner/kreanod/h7sweTHu
A feedbackek pedig a tom@powerlancer.com email címre záporozhatnak.
Néhány screenshot a szoftverről:
Hozzászólások:
Új hozzászólás