Blog
Egy korábbi blogbejegyzésben már adtunk néhány tanácsot megbízóknak pályázatok levezénylését illetően, de természetesen a puding próbája az evés, és a saját kiírások és a többi pályázat révén mi is sok új tapasztalatot szereztünk. A legfontosabbakból csemegézünk most.
Kerülendő elemek
Eddig sem volt újdonság a brief kiemelt szerepe, ezt nem is lehet eléggé hangsúlyozni. Minden lehetséges szakmai szempontot végig kell gondolni kitöltésekor, és nem elhamarkodottan beküldeni. Van, amit nem szabad felelőtlenül kijelenteni, míg más esetben nagy problémákat okozhat néhány hiányosság. A brieffel nem csak az a cél, hogy minél jobb, pontosabb megoldások érkezzenek be, de az is, hogy a vadhajtásokat, az egyértelműen nekünk nem tetsző munkákat már idejekorán kiszűrjük. Megbízóként időpocsékolásnak fog tűnni az ezekkel való törődés, kreatívként pedig soha nem jó negatív értékelést kapni, és feleslegesen dolgozni. Emiatt a „Kerülendő” szekció fontosabb, mint gondolnánk. Gondold végig, hogy a leírásod, a céged profilja alapján milyen alapötletek fognak sokaknak eszébe jutni. Azt is, hogy milyen konvenciók élnek az ilyen munkákkal kapcsolatban. (Szlogeneknél milyen egy rossz szlogen, logónál mik azok a szimbólumok, amik nem tetszenek.) Ha ezek közül van, amit nem szeretnél látni, azt előre jelezd, mert a kreatív joggal érezheti, hogy felesleges energiákat pazarolt. Ez nem jó neki, neked, és nekünk sem. Kerüljük el!
Mutass példát!
A részletes brief sokatmondó tud lenni, de még jobban sejtik a kreatívok, mit szeretnél, ha mutatsz nekik példákat, amik közel állnak az elképzelésedhez. A brief „Egyéb” rovatában, vagy mellékletként feltöltve érdemes felsorolni olyan munkákat, amelyek bármilyen szempontból hasonlítanak a kívánt végeredményre.
Ne halmozódjanak fel a reagálás nélküli megoldások!
Megbízóként az embernek van fontosabb dolga is napközben, mint állandóan a pályázatra érkezett munkákat figyelni, de több napig véleményezés nélkül hagyni őket nem csak a kreatívok szemszögéből hátrányos. Amikor ugyanis az ember nekiül egy kijelölt időpontban a beérkezett alkotások áttekintésének, és történetesen azokból több oldalnyi is van, na az igen megterhelő tud lenni. (Feltéve, ha az ember komolyan veszi az alkotókkal való kommunikációt.) Fárasztó mindegyikre reagálni, és értékelni, ráadásul egy idő után ez a fásultság az ítélőképességet és a kommentelési hajlandóságot is negatívan befolyásolja. :) Szóval érdemesebb inkább legfeljebb kétnaponta rászánni fél órát az áttekintésre, mint 4-5 napot várni vele.
Ehhez kapcsolódik az is, hogy ne nyiss meg egyszerre sok megoldást véleményezésre, csak ha tényleg van időd mindet végignézni. Megtörtént velünk is, hogy előre felhalmoztunk így 4-5 munkát, ezáltal a rendszer már nem mutatja újdonságként, de mivel nem ültünk eleget a gép előtt, és nem reagáltunk rájuk, ezek eltűntek egy időre a süllyesztőben. Volt, hogy csak napokkal később vettük észre az egyes munkákat, és csaptunk a fejünkre, hogy „Te jó ég, ezt már láttuk, csak elfelejtettünk hozzászólni.”
Óvatosan a sablon üzenetekkel, bár hasznosak!
Természetes, hogy a Neked nem tetsző munkák mellé nem fogsz kisregényt kanyarítani, de azért a nagyon átlátszó sablon üzenetekkel is jobb vigyázni. Egy kreatív több megoldást is beküldhet, így akár többször is találkozhat a személyesnek látszó, előre megírt hozzászólásaiddal. Törekedj inkább arra, hogy ezek a reakciók ne akarjanak másnak látszani, mint amik, ugyanakkor keltsenek jó érzést a kreatívokban, és sarkallják további munkára őket. Neked elég sok időt meg fognak spórolni. Milyen témákban lehet szükséged ilyen üzenetre? Ha azt szeretnéd, hogy a kreatív hagyja az adott koncepciót, de dolgozzon ki másikat, mert érdekelnek az ötletei. Ha az adott alkotót nem szeretnéd feleslegesen dolgoztatni, mert úgy érzed, nem ő a megfelelő a feladatra, vagy ha ugyan egy koncepcióval nincs baj, de többet nem lehet kihozni belőle. Ezek mind olyan esetek, amelyeknél nincs szükség további kommunikációra, mert nem vezetnek sehova. Ezeket tudod illedelmesen rövidre zárni.
Döntsd el előre a pontozási szempontokat!
Egy pályázat aktiválása előtt érdemes előre lefektetned azokat az alapvetéseket, amik mentén értékelni fogsz. A különböző szempontoknak való megfelelés alapján pontozd a beérkezett munkákat, és így nem fogsz magaddal ellentmondásba keveredni. Az esetleges számonkéréseket is higgadtan és racionálisan meg lehet így magyarázni, arról nem is beszélve, hogy egy-egy munka értékelési idejét is jelentősen lerövidíti egy ilyen útmutatás. Mik legyenek ezek a szempontok? Feladatban leírtak betartása, vagy épp a kerülendő elemek figyelembe vétele. Akkor vagy igazságos, ha az ötlet értékét és a kivitelezést külön értékeled. Olyannak is lehetne jó ötletei, aki nem tudja azokat egyelőre profi mód prezentálni, de ezeken némi utómunkálattal lehet segíteni, és nem feltétlenül érdemel méltatlanul alacsony pontot.
Ha betartod ezeket az útmutatásokat, rengeteg időt spórolhatsz meg, és jó együttműködő félnek fogsz bizonyulni.
Hozzászólások:
Új hozzászólás