Follow me - brand image

Készítette

Képek

1.
2.
3.
4.
5.
6.
7.
8.

Leírás

Tisztelt Megbízó!

Csatoltam a koncepciómat képek formájában, pár dolog amit röviden hozzá szeretnék fűzni:

- Elsősorban, fontos megjegyeznem, hogy koncepció, ízlés szerint tudunk variálni a színekkel, esetleg emblémákkal.

- Úgy gondoltam egy feltörekvő brandnek célszerűbb lenne egy egyszerű, tipográf embléma, amely kifejező, jól észrevehető,
könnyen megjegyezhető valamint ugyanilyen könnyedén felismerhető

- Próbáltam minél kevésbé bonyolítani, annál inkább egy erősebb látszatot adni neki ami komolyságot és profizmust tükröz, úgy gondolom ezt sikerült elérnem

- A névjegykártya tervekre illetve a ppt vázlatra vonatkozik inkább az, hogy előzetes terv, ezek úgy gondolom további megbeszélés tárgyát képezik,
persze nyilván csak abban az esetben, ha elnyeri a koncepció tetszésüket, ezekkel is nagyon sok, és még több kreatív irányba el lehet menni 
(pl. áttetsző pvc névjegykártya és egyebek)

Amennyiben módukban áll szöveges visszajelzést adni, hogy tovább lehessen alakítani a logót, esetleges nem tetszés esetén új iránymutatást adni,
hogy ehelyett a stílus, irány helyett milyet vegyek fel, azt megköszönném!

Előre is köszönöm válaszukat!
Tisztelettel: Egy Kreatív

Értékelés

1
2
3
Gyenge
4
5
6
Közepes
7
8
9
10
Kiváló